Sejtblog

Őssejtszaporítás

Visszatérő kérdés az ügyfelek részéről, hogy lehet-e a köldökzsinór vér eredetű őssejteket szaporítani? A szaporítás egy kicsit az állatbiológiára emlékeztető asszociációkat ébreszt bennem, ezért inkább tudományosabban fogalmazok: ex-vivo expandálni. Én még annyit tennék hozzá, hogy vajon kell-e egyáltalán expandálni ezeket a sejteket? Nos, azt tudni kell, hogy az őssejtek képesek önmagukat megsokszorozni, ún aszimmetrikus osztódás útján. Ez azt jelenti, hogy az osztódáskor egyrészt az anyasejthez hasonló sejt jön léte, kvázi megújítja önmagát az őssejt,  illetve ezzel egy időben létrejön egy differenciáltabb sejtforma is. A két sejtcsoport létrehozása szigorú kontroll alatt van, és a kettő között hasonlóan szigorú egyensúly működik. Már 2003-tól léteznek olyan technológiák, amelyek segítségével ezt az egyensúlyt mesterséges körülmények között eltolják a “sejtmegújítás” irányába, azaz lecsökkentik és kiválogatják a differenciáltabb sejteket a populációból. Csak azok kedvéért, akik mélyebben bele akarnak menni, íme két védett név, amely alatt különböző “expandálási” eljárások rejtőzködnek: NiCord és Mesoblast, interneten megtalálhatók. Természetesen nagy gyógyszerkonszernek állnak mögöttük, óriási pénzeket beleölve a kutatásba, ami ma már több, mint kutatás: folynak azok a humán klinikai beavatkozások, amelynek során expandált őssejteket adnak betegeknek az USA-ban.

Persze, felmerül a kérdés, miért kell expandálni az őssejteket? Azért, mert itt tényleg érvényesül a “több, jobb, gyorsabb” elve. Az őssejtterápiában ezek rendkívül fontosak, hiszen a leggyakrabban teljesen legyengült, kevés saját immunsejtet tartalmazó szervezetbe kell bejuttatni az őssejteket, és ha több őssejtet “telepítünk” be, akkor egyrészt gyorsabban szaporodnak el, másrészt nagyobb eséllyel veszik fel a harcot a rosszindulatú sejtekkel szemben. Ez is egyfajta verseny, a “jó” sejtek versenyeznek a “rosszal”, mint a mesében. Azzal a különbséggel, hogy a mesék ritkán szólnak sejtekről, ráadásul ez nem mese. Jelenleg a nemzetközi ajánlás imígyen szól: testsúly kilogrammonként legalább 150 ezer őssejtet kell bejuttatni, ha azt akarjuk, hogy a kezelés sikerrel járjon. Régebben a köldökzsinórvér őssejtek (kzsv) felhasználásának éppen ezért volt 40-50 kg-os testsúly a határa, vagyis főképpen gyerekeknél alkalmazták. A dupla transzplantációkkal, illetve az expandálási technikák terjedésével ez már nincs így: 2008 óta világszerte több felnőttet kezelnek kzsv őssejtekkel, mint gyereket.

Az expandálásra azonban léteznek alternatív technológiák is. Ugyanis a fentebb leírt módszerek, amellett, hogy a betegnek hasznosak, hiszen kevesebb időt kell a kezeléssel töltenie, hamarabb felépül, egyelőre igen drágák, tehát amit megnyerünk a réven, azt elveszítjük a vámon. Lehet azonban csak nyerni is, de erről legközelebb, csak hogy csigázzam az olvasókat.

Címkék:

Üdvözlünk a Egészségblogon! Belépés Regisztráció Tovább a Házipatikára!